2016-06-30 12:55:01• hírek • Kocsis Zoltán

Az Eb árnyékában megkezdődtek a kupaselejtezők

A Zaria Balti csapata
A Zaria Balti csapata

Miközben még tart a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság, megkezdött a Bajnokok Ligája és az Európa Liga 2016/17-es idénye. A selejtező első fordulójában három magyar csapat, a Videoton, a Debrecen és az MTK érdekelt. Románia a második körben csatlakozik majd a Iasi révén.

Mindhárom magyar együttes a második számú európai kupában szerepel, a sort az MTK kezdi, amely a kazah Aktobe vendége lesz 17 órától, majd a Videoton 19 órától fogadja a moldovai Zaria Baltit, végül a Debrecen 21.30 órától lép pályára a San Marinó-i La Fiorita otthonában.

Henning Berg egyértelműen továbbjutást vár a Videoton labdarúgócsapatától a moldovai Zaria Balti elleni. A székesfehérvári klub szerdai sajtótájékoztatóján a norvég vezetőedző közölte, szeretnének sikeresen szerepelni a kontinentális kupasorozatban. Mint mondta, jól akarnak játszani és mindkét találkozót szeretnék megnyerni.

Úgy vélte, amennyiben a csapat kihozza magából a maximumot, akkor nem lesz probléma a továbbjutással annak ellenére, hogy keveset tudnak az ellenfélről. A tréner elmondta, az elmúlt négy hétben jól dolgoztak a játékosok, ennek ellenére nem elvárható az együttestől, hogy százszázalékos legyen már az első találkozón. Hozzátette, a labdarúgókon érezhető a fejlődés, minden játékos szeretne magasabb szintre lépni.

Henning Berg közölte, hogy az első találkozón az Európa-bajnokságon szerepelt Juhász Roland és Lang Ádám nem lép pályára, mindketten szombaton csatlakoznak a kerethez és a visszavágón már bevethetők lesznek.
Kovács István, a Videoton középpályása szerint a válogatott kiváló szereplését követően most a magyar klubokon a sor, hogy megmutassák magukat Európának. A moldovaiak elleni találkozókról elmondta, becsületesen felkészültek, ennek ellenére nehéz meccsekre számít, ahol csak nekik lesz vesztenivalójuk.

Egy értékes idegenbeli gól megszerzésében bízik a moldovai Vlad Goian, moldovaiak vezetőedzője. "Nehéz mérkőzésre számítok, a Videoton jó csapat, sok tapasztalata van az európai kupákban, jó játékosok alkotják. Ettől függetlenül szeretnénk megfelelő ellenfél lenni, hiszen mi is rendelkezünk képzett labdarúgókkal, jó meccset akarunk játszani" - idézte a vidi.hu a szakembert, aki szerdán a mérkőzés helyszínén, a felcsúti Pancho Arénában tartott sajtótájékoztatót.

"Szeretnénk, hogy a visszavágó ne tét nélküli legyen, bízom benne, hogy egy döntetlent ki tudunk harcolni, és szerzünk gólt, ami sokat számíthat a jövő héten. Az előző szezon Vidi-meccseiből láttam néhányat, de tudom, hogy májusban új vezetőedző érkezett, és ezt az új együttest nem ismerem" - nyilatkozta Vlad Goian.

A Debrecennek nem okozhat gondot még idegenben sem a La Fiorita. A san Marinó-i együttes keretében nem egy olyan játékos található, akinek életkora bőven meghaladta a 35 évet, sőt a 40 évet is. Egyik közülük a válogatottsági csúcstartó, 40 éves Andy Selva (71 meccs, 8 gól), ám nálánál sokkal nagyobb név az olasz Dammio Tommasié. Ő tíz évet húzott le a Roma együttesében, (1996-2006 között), volt a farkasok csapatkapitánya is, majd megfordult az angol és a spanyol élvonalban, a QPR és a Levante csapataiban. A védekező középpályás csak az európai kupameccskre száll be, mint ahogy tette azt tavaly nyáron is.

A magyar bajnok Ferencváros csak a második körben kapcsolódik a BL-selejtezőbe, ellenfele az albán Skenderbeu lesz.

csütörtök:
Aktobe (kazah)-MTK 17.00 m4
VIDEOTON-Zaria Balti (moldovai) 19.00 m4
La Fiorita (San Marinó-i)-DEBRECEN 21.30
Dila Gori (grúz)-Sirak (örmény) 17.00
Santa Coloma (andorrai)-Lokomotiva Zagreb (horvát) 18.00
Admira Wacker (osztrák)-Spartak Myjava (szlovák) 18.00
Ventspils (lett)-Víkingur Göta (feröeri) 18.00
Bokelj Kotor (montenegrói)-Vojvodina (szerb) 18.30
FK Trakai (litván)-Nömme Kalju (észt) 19.00
Dinamo Minszk (fehérorosz)-Spartaks Jürmala (lett) 19.00
Sloboda Tuzla (bosnyák)-Beitar (izraeli) 19.00
Levadia Tallinn (észt)-HB Tórshavn (feröeri) 19.00
Atlantas Klaipeda (litván)-HJK (finn) 19.00
Bananc (örmény)-Omonia Nicosia (ciprusi) 19.00
Balzan (máltai)-Neftcsi (azeri) 19.00
Slavia Szófia (bolgár)-Zaglebie Lubin (lengyel) 19.30
IFK Göteborg (svéd)-Llandudno (walesi) 19.30
AIK (svéd)-Bala Town (walesi) 19.30
Europa FC (gibraltári)-Pjunyik (örmény) 19.30
Zimbru (moldovai)-Csihura Szacshere (grúz) 19.30
Kukesi (albán)-Rudar Pljevlja (montenegrói) 20.00
Siroki Brijeg (bosnyák)-Birkirkara (máltai) 20.00
AEK Larnaca (ciprusi)-Folgore (San Marinó-i) 20.00
Differdange (luxemburgi)-Cliftonville (északír) 20.00
Odd Grenland (norvég)-IFK Mariehamn (finn) 20.00
Midtjylland (dán)-Suduva (litván) 20.00
Vaduz (liechtensteini)-Szileksz (macedón) 20.00
Qäbälä (azeri)-Szamtredia (grúz) 20.00
Makkabi Tel-Aviv (izraeli)-Nova Gorica (szlovén) 20.15
Beroe (bolgár)-Radnik Bijeljina (bosnyák) 20.30
NSI Runavík (feröeri)-Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz) 21.00
Domzale (szlovén)-Lusitanos (andorrai) 21.00
Teuta Durres (albán)-Kajrat Almati (kazah) 21.00
Spartak Trnava (szlovák)-Hibernians (máltai) 21.15
Connah's Quay (walesi)-Stabaek (norvég) 21.15
Cukaricki (szerb)-Ordabaszi (kazah) 21.15
Aberdeen (skót)-Fola Esch (luxemburgi) 21.15
Linfield (északír)-Cork City (ír) 21.15
Hearts (skót)-Infonet (észt) 22.00
Shamrock Rovers (ír)-Rovaniemi (finn) 22.00
Skendija (macedón)-Cracovia (lengyel) 22.00
KR Reykjavík (izlandi)-Glenavon (északír) 22.15
Breidablik (izlandi)-FK Jelgava (lett) 22.15
Valur Reykjavík (izlandi)-Bröndby (dán) 24.00

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: