Átvette díszpolgári elismerését Paulovics László
Örülök, hogy itthon lehetek - egyszerű, néha akár banálisnak is tűnő mondat. Mégis sok mindent tud kifejezni. Benne van öröm és bánat, honvágy és nosztalgia. Benne van a hazatérés öröme és az otthon elhagyásának fájdalma. Benne van egy egész élet, egy életmű valamennyi alkotása....
Rumelia Koren Izraelben élő orvosprofesszor mellett az RMDSZ kezdeményezésére a városi tanács tagjai Paulovics Lászlónak augusztus végén adományozták Szatmárnémeti díszpolgári címét. A Szatmárnémetiben született, ám jelenleg Magyarországon élő 78 éves grafikus, festő, díszlettervező csütörtökön, az újabb havi tanácsülés után vehette át oklevelét Dorel Coica polgármestertől.
Az ünnepi eseményen Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke kétnyelvű beszédében köszönetet mondott a tanács tagjainak, amiért egyöntetűen támogatták az RMDSZ kezdeményezését, Paulovicsot pedig az „egyik legjelentősebb, ma is élő szatmárnémeti művésznek nevezte."
Szintén kétnyelvű beszédében Szőcs Péter tanácsos, történész mutatta be a díjazott életművét, pályafutását. Ebből megtudhattuk, hogy Paulovics László 1937. augusztus 15-én született Szatmárnémetiben. 1955-ben Nagybányán a Művészeti Középiskolában végzett, majd a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Meghatározó tanára, mestere volt Kádár Tibor, a modernizmus következetes képviselője Erdélyben. 1961-ben szerez diplomát, majd három év nagybányai kitérő után, 1964-től a szatmári színház díszlet- és jelmeztervezője.
„Munkahelye nemcsak megélhetési forrás vagy művészetét korlátozó tényező, hanem ihletforrásnak is bizonyult. Teret engedett a művész kísérletező kedvének új és új technikák, monumentális méretek kipróbálására. Mondhatni a szükségből kovácsolt erényt, hisz a helyzet adta lehetőségek eredeti, izgalmas alkotásokat szültek és egyben a személyiség kiforrását is meghatározták. A sokoldalúság, a műfaji sokszínűség, a kísérletező kedv mindmáig meghatározó ismérve Paulovics Lászlónak. Munkái felölelik a festészet, a grafika (rajz- és metszet-sorozatok, plakátok), kis grafika (főleg ex libris és könyv- vagy folyóirat-illusztráció) területét, valamint kerámia, üveg, fém műtárgyak és épületdíszítések tervezését. Ez utóbbi kategóriában még kiderül, kortárs alkotó esetében is szükség van régészre - történészre. Hiszen Paulovics László Szatmári muráliái, épületdíszei szinte egytől egyik eltűntek. Gondoljunk vagy emlékezzünk csak a Nyári színház rézből, alumíniumból készült homlokzatdíszeire, a Pannónia-szálló belső díszítéseire (textil, üveg, vitro, kovácsoltvas, lámpatest, faintarzia, kerámia) vagy éppen az egykori ifjúsági klub színes üveg díszítésére", mutatott rá Szőcs Péter Paulovics mára már eltűnt alkotásai révén a Szatmárnémeti építészetében az elmúlt évtizedekben végbement változásokra is.
Paulovics 1985-ben kitelepedik az akkori NSZK-ba, majd 1990 után Szentendrére költözik. Kitelepedéséről a következőket írja: „Töretlen hittel és kedvvel dolgoztam addig, amíg hagytak a körülmények Szatmárnémetiben, szülővárosomban."
„Bizony, a körülmények akkoriban nem kedveztek semminemű alkotó létnek, ezért kellett a vándor sorsát neki és sokaknak vállalniuk. Az integráció az emigrációban csak részlegesen sikerült, végül Szentendre adott új otthont és ezzel a szülőfölddel való kapcsolat is újra élővé vált. A városhoz, a szülőföldhöz való maradéktalan ragaszkodásról maga a művész vall: „Sokszor úgy ébredek, hogy Szatmáron vagyok. Mindig úgy megyek haza, mint aki el se jött". Valóban Paulovics László mindig hazajön Szatmárnémetibe! Ezt ismerjük el most ünnepélyesen a díszpolgári címmel. Kedves László, gratulálunk és Isten hozott újra itthon!", köszöntötte a művészt Szőcs Péter.
„Örülök, hogy itthon lehetek", kezdett bele köszöntőjébe Paulovics, ám a meghatottsággal könnybe lábadt szemei és főleg az elcsukló hangja végül nem tette lehetővé, hogy folytassa mondandóját.
A megható pillanatokat Fátyol Rudolf hegedűművész játéka (akit Mihály Judit kísért zongorán) tette fennköltebbé, ünnepélyesebbé.
