2014-12-17 16:27:32• hírek • Szatmár.ro

Adventi vásárt rendez csütörtökön a Kölcsey

A kép illusztráció
A kép illusztráció

Mindenkit nagy szeretettel várnak a Kölcsey Ferenc Főgimnázium első adventi kirakodóvásárára.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai csütörtökön 17 órától tartják az iskola történetének első adventi kirakodóvásárát. Ekkor az iskola udvarán felállított standokon lehet majd vásárolni a diákok által készített portékából. Lesznek sütemények, kézműves tárgyak, így aki talál kedvére valót, akár a karácsonyi ajándéknak-valót is megvásárolhatja. A jelképes áron áruba bocsájtott saját termékekből befolyó összeget az osztályközösségek saját céljaikra használják majd fel: például kirándulást szerveznek a pénzből vagy az osztályból hiányzó berendezési tárgyat fogják megvásárolni, tehát mindenképp jó célra "adakozik" az, aki vásárol.

Süti-versenyt is tartanak majd a vásár keretében: a kisebb csapatok akár szülői segítséggel készült házias jellegű süteményeiből választják majd ki a legízletesebbeket a zsűri tagjai - a legfinomabbnak ítélt desszert pedig 100 lejt nyer az iskola szülői bizottságának részéről. A zsűrizés után pedig a süteményekből vásárolhatnak is a résztvevők.

A vásárt ünnepi műsor teszi majd színesebbé: 18 órától a tanárok előadását és betlehemes játékot is láthatnak majd a résztvevők az oktatási intézmény udvarán található színpadon.

Aki az iskolához tartozó óvodába járó gyerekek mindennapjait szeretnék szebbé tenni, azok is adakozhatnak: a vásár keretében kapható gyertyákból származó bevételből játékokat fognak venni a kicsiknek - a vásárlók pedig gyertyájukkal segíthetnek kirakni az apró lángokból álló rendhagyó Kölcsey-karácsonyfát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: