2015-02-28 16:33:30• hírek • Kocsis Zoltán

A zsivaj és a jókedv az igazi tavaszváró

Az 1842-ben épült Vécsey-ház ódon falai sok mindent megéltek már az elmúlt másfél évszázadban. Megkockáztatjuk azonban, hogy akkora gyerekzsivaj és jókedv túl gyakran nem volt a neogótikus épületben, mint amilyen volt szombat délelőtt. A megyei tanács, a megyei múzeum, a Borókagyökér Egyesület és az ATC creativ unic  jóvoltából ugyanis száznál is több gyerkőc próbálhatta ki vagy fejleszthette kézügyességét.

A gyerekeket és szülőket „A tavaszi jelképek jegyében" elnevezésű foglalkozásra várták szeretettel, ahol a gyerekek megismerkedhettek a márciuska legendájával és elkészíthették saját márciuskájukat gyöngyből, bőrből, fonalból, papírból, festve és korongra ragasztva. Ezenkívül különböző tavaszi jelképeket is készíthettek gyerekek, szülők: többek között megtanulhatták, miként lehet virágot készíteni bőrből!

Lőrincz-Szejke Judit és Mara Puscas igazi háziasszonyként foglalkozott a vendégekkel, ott segédkezett, ahol épp szükség volt rájuk. Ha kellett, akkor a kézművesasztalnál vagy éppen a szülőket tartották szóval.

Közben pedig készültek a szebbnél szebb márciuskák és egyéb tavaszvárók. „Anyukának, nagymamának, kereszt anyunak, óvónéninek, tanítónéninek" készítették az ajándékokat a kicsik, arcukon a megszokhatatlan és megunhatatlan gyermeki lelkesedés mosolya.

„Jobb szeretem, ha ilyen helyeken van a gyerek, mint otthon számítógép, internet vagy tévé előtt. Itt legalább ismerkedik, szocializálódik, barátságokat köt, ráadásul fejleszti kézügyességét és megismerkedik a hagyományokkal", mondja egyik szülő a másiknak.

Gyerek vagy szülő ha megéhezett, ízletes zsíros kenyérrel tompíthatta éhségét. Aki pedig igazi egyedi márciuskára vagy tavaszváró kellékekre vágyik, az a Vécsey-ház előtt szombaton és vasárnap felsorakozó kézművesasztaloknál nézzen szét. Nem bánja meg!

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: