2015-08-23 00:16:45• hírek • Szatmar.ro

A rock katonái mind itt voltak!

A Partiumi Magyar Napok történelmének talán egyik legnagyobb buliját hozta össze szombat este a Kossuth-kertben az Ossian, amely számtalan rajongót vonzott Szatmár megye határain kívülről is. Laár András a rekeszizmokat, Belloni bűvész a pupillákat, a népzenészek pedig a lábakat dolgoztatták meg.

A délutáni programok egy remek dokumentumfilmmel indultak: Egyedi Zsolt és Egyedi Bernadett Szatmár legjelentősebb nemesi családjának történetét dolgozta fel a Károlyi grófok nyomában című filmben. Közben a Nagyszínpadon Byealex nyitotta a koncertek sorát, előadása a poptól a rockig több stílus jegyeit viselte magát.

Az Ifjúsági Sátorban egy lebilincselő előadáson Kallós Tamás számolt be arról, miként járta be Európát stoppal. Közben a Nagyszínpadon Belloni bűvész bemutatóján érezhették azt a nézők, hogy nem hisznek a szemüknek.

A nap egyfajta csúcspontjaként 20 órától két remek zenei program is startolt, két különböző ízlést, két különböző világot megidézve és kiszolgálva. A Népzenei Színpadon népzenészek szolgáltatta a talpalávalót a táncházhoz. A nagyszínpadon ennél jóval súlyosabb és keményebb zenei akkordok csendültek fel: a magyar heavy metal egyik sarokköve, egyik legnagyobb legendája, az Ossian zúzott egy óriásit másfél óra alatt.

A nyitásként eljátszott „Magam útját járok"-tól a szokásos zárásig, a „Mire újra megvirrad"-ig minden riff, minden szólam és minden hang a helyén volt. Paksi Endre szokás szerint nem dumálta túl az átkötő szövegeit, amit viszont mondott, az szintén nagyon a helyén volt. A kőkemény „Acélszívtől" vagy az „Élő sakkfiguráktól" az olyan balladákig, mint az „Éjféli lány", minden remekül szólt. Paksi továbbra is hiteles, Rubcsics Richárd gitárjátéka fenomenális, az Erdélyi Krisztián basszusgitáros és Kálozi Gergely dobos alkotta ritmusszekció pedig kellő súllyal tolják a tempót.

Ossian koncert a PMN-en

Amilyen remek volt az Ossian, olyan pazar volt a közönség - nem gyakran fordul elő, hogy a színpadon maguk a zenészek válaszoljanak tapssal a feléjük áradó lelkesedés és szeretet láttán. A színpad előtere dugig megtelt, a közönség közel fele ráadásul Szatmár megye határain kívülről érkezett. Tizenéves fiataloktól kezdve addig a korosztályig, akik annak idején egymásnak adogatták az Ossian-kazettákat, hogy átmásolják azt és nem is remélték, hogy valaha élőben látják őket, mindenki énekelte, hogy „rocker vagyok vállalom" vagy hogy „Amíg létezem, a magam útját járom". A zenekar olyan, koncerteken ritkábban hallható nótával is előrukkolt, mint a „Végállomás motel". Azt, hogy az Ossian továbbra is meg tudja szólítani a közönséget, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a májusban megjelenő Lélekerő album számait - Mind itt vagyunk, Barát, Ahányszor látlak - ugyanolyan erővel és lendülettel énekelték a rajongók, mint az olyan klasszikusokat, mint az Acélszív, a Rocker vagyok vagy éppen az Élő sakkfigurák.

Nehéz egy ilyen pazar koncert után bármit is előhúzni a kalapból, az eklektikus zenét játszó sepsiszentgyörgyi sZempölnek nem is volt könnyű dolga - a banda annál jobban állta meg a helyét egyedi hangulatú zenéjével. A Nagysátorban közben Laár András és Ősz Ferenc humoristák gondoskodtak arról, hogy az önfeledt nevetéstől könnyes szemmel érjen véget az est sokak számára.

A táncházban továbbra is ropták a táncoslábúak - és bizony nem kevesen voltak olyanok, akik korábban még az Ossian koncertjén tomboltak, bizonyítva, hogy az érték nem stílusfüggő. Közben az asztalok körül egyre másra csendültek fel a magyar nóták, a régi mulatságok, bálok hangulatát idézve.

Igazi csúcspontokkal ért véget tehát a szombati nap, ám a Partiumi Magyar Napok vasárnap és hétfőn további remek programokkal várja a minőségi szórakozás kedvelőit.

A PMN további programja:

AUGUSZTUS 23. - VASÁRNAP

Kossuth-kert

Állandó programok (11 órától kb. 19 óráig):

  • Könyvutca a Koinonia, Retro babám, BookArt kiadók-könyvesboltok részvételével.

  • Gyermekutca, programok gyermekeknek a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés szervezésében.

  • Partiumi Mesterségek Utcája (népművészeti kiállítás, hagyományos mesterségek bemutatója, kirakodó vásár), az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében.

  • Nagymamáink konyhaművészete, szatmári ízek - szatmári konyha. A Bogdándi Hagyományőrzők, a Mezőpetri, a Kálmándi, a Börvelyi és a Nagymajtényi Nőszövetség tagjai által, a helyszínen készített hagyományos népi ételek láthatóak és kóstolhatóak, az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében.

  • Célbalövős Paint Ball, a Szatmár Megyei Ifjúsági Tanács szervezésében.

  • Borsziget, a krasznabélteki Nachbil pincészet, a túrterebesi Reizer pincészet, a dobrai Kallos Wine pincészet, a szatmárhegyi Huszti pincészet, a halmihegyi Mike testvérek pincészetének közreműködésével.

  • Pálinka kóstoló, a kőszegremetei Dohi pincészet, az avasújvárosi Butka pincészet és a sárközújlaki Hornyák pincészet közreműködésével.

  • Sakkverseny, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés szervezésében.

  • Halászléfőző verseny. A zsűri elnöke: Pálszabó Mihály, mesterszakács.

  • A City Rádió élő közvetítése a Kossuth-kertből.

  • Ingyenes vérnyomás- és vércukorszintmérés, a Máltai Segélyszolgálat szervezésében.

  • Sörösládamászó verseny az Erdélyi Kárpát Egyesület szervezésében.

  • Alpinista falmászás a Salvamont Egyesület szervezésében.

  • Learning to fly fotókiállítás, szervezi a Szatmárnémeti RMDSZ Nőszervezete.

  • Jó horgász vagy? Bizonyítsd be. Próbáld ki a horgász szimulátort, a City Rádió szervezésében.

  • Vidd haza emlékbe a PMN-t! Ingyen fotózkodási lehetőség vicces kellékek felhasználásával.

  • Önkéntesség határok nélkül, a nyíregyházi Inspi-ráció Egyesület, a szatmárnémeti Egyházmegyei Caritas, a jándi Beregi Természet és Környezetvédelmi Egyesület, a munkácsi Kárpátaljai Katolikus Szent Márton Egyesület közös projektje.

Népzenei színpad és környéke

11.00-17.00 - Nyitva van az aranykapu... Kézműves mesterségek oktatása gyerekeknek. Helyszín: Aranykapu Sziget.
11.00-17.00 - Játsszunk együtt: buborékvarázs, karikázó kerekesek, életfa kirakó kicsiknek, térinbába labirintus. Játszóház a Borókagyökér Egyesület szervezésében.
11.00 - Vásári attrakciók: gólyalábas műsor, bohócok, gyerektoborzó, beharangozó a Kossuth Kert egész területén.
11.15 - Kormos képpel mutogat, a Nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának előadása. Rendező: Rumi László.
12.15 - Mátyás király és a kolozsvári bíró, a kolozsvári Keljfeljancsi Bábszínház előadása. Rendező: Vincze László.
13.30 - Ki Mit Tud? A gyermekeké a színpad.
15.00 - Bőrdíszművezés Lévay József mesterrel.
15.30 - Gyere, táncolj velünk! Zumba Andival gyerekeknek és szüleiknek.
16.00 - A Készíts míves játékot saját kezűleg gyermekednek című pályázat eredményhirdetése, díjkiosztás.
16.30 - A XIV. PMN - 2015 legmívesebb kézműves terméke című pályázat eredményhirdetése, díjkiosztás.
16.30 - Salsa táncbemutató, a Passion for Salsa Club előadásában.
17.00 - Elindultam szép hazamból, a nyíregyházi Szabolcs Táncegyüttes előadása.
18.00 - Honvágytánc, a balánbányai Ördögborda Néptáncegyüttes előadása.

Ifjúsági Sziget

Állandó programok

  • Óriásmalom, Ki nevet a végén? és további népszerű társasjátékok a Magyar Társasjátékosok Romániai Szövetsége (MÁTRISZ) Egyesület közreműködésében.

  • Bemutatkozik a Visit Satu Mare / Visit Szatmár projekt, a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület szervezésében.

  • Szatmári árnyalatok: mondd el és oszd meg a városról való észrevételeid és elképzeléseid valamint ötleteid és kritikáid, a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület szervezésében.

  • Teq-Limo óra: ha citromot kapsz facsarj belőle limonádét vagy kérj érte tequilát, a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület szervezésében.

  • Bodypainting: testfestés bőrbarát alapanyagokkal, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés szervezésében.

  • #enesapmn-selfie verseny: Melyik számodra a Partiumi Magyar Napok legjobb pillanata? Örökítsd meg egy selfievel, töltsd fel a facebook oldaladra a #enesapmn leírással. A legjobb fotó feltöltőjét táblagéppel jutalmazzuk! Szervezi a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés.

  • Beer-pong: Játszd a közkedvelt játékot és győzz! Szervezi a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés.

18.00 - Ismerj meg MI(n)Ket. A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés interaktív szervezet-bemutatója.

Szervezők sátra

14.00-15.30 - Legyen helyi vezetőink vendége egy fröccsre! Kötetlen beszélgetés:

  • Riedl Rudolffal, a Szatmár Megyei Tanács alelnökével, és a megyei tanácsi frakció tagjaival, illetve a Szatmárnémeti Városi Tanács frakciójának tagjaival

  • Erdei D. István parlamenti képviselővel

  • Kereskényi Gábor parlamenti képviselővel, a Szatmárnémeti RMDSZ elnökével

  • Pataki Csaba szenátorral, a Szatmár Megyei RMDSZ elnökével

Moderátor: Nagy Szabolcs, a Szatmár Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke.

Nagysátor
16.00 - Les Gábor, jelenleg Bodonyban (HU) élő és alkotó, nagybányai származású keramikus-fazekasmester előadása népművészetről, mesterségről, életről és a szatmári fazekasságról.
16.00 - Dog Training és az Alpha K9 Kutyakiképző Iskola közös engedelmességi, őrző-védő agility bemutatója.

City Rádió színpad (Nagyszínpad)
15.00 - Fekete rózsák zenekar koncertje
16.00 - Meg akartam házasodni. Vidám pillanatok a Harag György Társulat színészeivel
17.00 - Sörivó verseny, az Igazi Csíki Sör szervezésében
17.30 - Zalatnay Sarolta (HU) koncert
19.00 - Wolf Kati (HU) koncert

Újközpont - Október 25. tér
21.00 - Neoton Família koncert (HU)


AUGUSZTUS 24. - HÉTFŐ

Szakszervezetek Művelődési Háza - Kisterem
11.00 - Törökvész Vitéz, avagy Vitéz László és a törökök bábtáncoltató játék. Írta, játssza, rendezte: Fekete Dávid. Szervezi az Art Projekt Egyesület.
19.00 - Csikós Attila: Két összeillő ember. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadása. Rendező: Bessenyei István.

Újközpont - Október 25. tér
21.00 - Koncz Zsuzsa koncert. Vendég: Gerendás Péter (HU).

Music'at Caffe & Pub
23.00 - Phoenix lemezbemutató-koncert.


Kiemelt támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Szatmárnémeti Városi Tanács, Szatmár Megyei Tanács, Bethlen Gábor Alap, Földművelődésügyi Minisztérium, Nemzeti Együttműködési Alap, Communitas Alapítvány

Aranyfokozatú támogatók: Autonet, Tarr Beton, No Pardon Pub, Igazi Csíki sör, Barta Ati, CBA Nord Vest

Ezüstfokozatú támogatók: Rosendahl, Farmacenter, Arnisol, Nord Star, Ecomatrix, Transpink, Pizzerie & Motel Al Capone, Ratioterm, Aquastar, Salvator, Ferys Invest, Edmeea Trans, Mark Manufaktur, Hanna Konyhatehnika, Meteor, Diego, Mindig Friss, Quick 24, Hutton, Beta Security, Florisal, Promocraft, Hotel Dana, Business Transaction, Gerbog

Támogatók: Qualiform Romania, Karmob, Secondtex, Technosam, Bodnar, Contitech Fluid Automotive Romania, Czier Tibor, Neptun Company, Mecaf, Nagy Textile, Poszet, Radical, Samfero, SVD Bau, Termo, Ave Impex, Siha Romania, Emil Gill Style, West Medica, Zolihusi, Alconor, Gati Const, Ambo Software, Apollonia, Bocons, Capco, Exotic K, Infocenter, Kiramik, Sat-an, CBS, Fastus, Erdholz, Erlux, Eskimo, Tisza-Fish.

Fő médiatámogatók: Szatmári Friss Újság, City Rádió, Szatmár.ro

Kiemelt médiatámogató: Transindex

Médiatámogatók: Informația Zilei, ITV, Portalsm.ro, M1, Duna TV, ETV, Kölcsey TV, Krónika, Bihari Napló, Erdély Online, Kelet Magyarország, Nyiregyházi Napló, Maszol.ro, Kolozsvári Rádió Románia, Retro Rádió, Som Rádió, Nagybánya.ro, TV 1, Erdélyi Riport, Erdély FM

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: