2011-10-24 10:18:22• hírek • MTI

Koszorúzások, történelmi emlékezések Romániában

Nagy Imre obeliszkje Snagovban
Nagy Imre obeliszkje Snagovban

Minden korábbinál népesebb részvétellel zajlott vasárnap a Bukarest melletti Snagovban - Nagy Imre és társai egykori fogságának színhelyén - rendezett megemlékezés.

Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet Budai Richárddal, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) bukaresti szervezetének elnökével, a román forradalmárok szövetségének és a civil szervezeteknek a képviselőivel együtt az idén is megkoszorúzta a Nagy Imre emlékére emelt obeliszket, akárcsak a mellette vasárnap felavatott kétnyelvű emlékkövet.
Az elmúlt esztendőkhöz képest a helyi hatóságok részéről nagyobb létszámban voltak jelen a rendezvényen, az idén is részt vett Snagov alpolgármestere.

A román meghívottak beszédeikben kifejtették: a magyar forradalom a románok számára is ihlető volt, a magyarok szabadságszeretete a románoknak is reményt adott 1989-ben. Nagy Imre és társai bebizonyították, hogy a legkeményebb rabságból is ki lehet szabadulni - hangsúlyozták, örömmel állapítva meg, hogy ma Románia és Magyarország együtt foglal helyet az Európai Unióban. A szónokok szerint 1956 példája az arab tavaszt is inspirálja.

Erdély több városában is megemlékeztek a forradalom évfordulójáról. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezete vasárnap este a Deus Providebit Tanulmányi Házban Tiszteletadás a forradalom és szabadságharc hősei előtt címmel tartott megemlékező előadást. Az est meghívottjai: Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanács elnöke, valamint Varga László nyugalmazott lelkipásztor, ötvenhatos elítélt. A beszélgetést követően az érdeklődők az Andrew Vajna és Joe Eszterhas nevével fémjelzett Szabadság, szerelem című, 2006-os magyar filmet tekinthették meg.

A Kolozsvár októbere programsorozat keretében a sétatéri ötvenhatos emlékműnél már szombaton rendeztek koszorúzást,
majd a Kolozsvár Társaság székházában Novák Zoltán Csaba történész tartott előadást 1956 erdélyi történéseiről az újabb kutatások fényében. Vasárnap a kolozsvári belvárosi unitárius templomban "felekezetközi ünnepi istentiszteletre" került sor, melynek keretében megemlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről és mártírjairól. Estére a Kolozs megyei Magyar Diáktanács (KMDT) 1956-os megemlékezést szervezett Mátyás király szülőháza előtt.
Bihar megyében Érmihályfalván emlékeztek meg az 1956-os forradalomról és annak érmelléki áldozatairól. Az ünnepi beszédek mellett Varga Róbert tanár ismertette a forradalom eseményeit.

Csíkszeredában a Kalász negyedi temető előtti téren felállított 1956-os kopjafánál koszorúzással vette kezdetét a programsorozat, az 1956-os téren, a Gloria Victis-emlékműnél délután tartottak ünnepi megemlékezést és koszorúzást.
Sepsiszentgyörgyön este a Székely Nemzeti Múzeum Bartók termében emlékeztek meg az egykori forradalmárokról, majd koszorúzással egybekötött fáklyás felvonulásra került sor. Szatmárnémetiben a Demokrácia központban tartottak megemlékezést.

Székelykeresztúron ökumenikus ünnepi istentiszteletet tartottak a református templomban, majd a résztvevők gyertyás felvonuláson és megemlékező ünnepségen vettek részt a Millenniumi emlékműnél. Székelyudvarhelyen kulturális műsorokat rendeztek, majd fáklyás felvonulást és koszorúzást tartottak az Üldözöttek és áldozatok emlékműnél.
A Brassó-Belvárosi templomban Szabadnak születtél címmel verses-zenés műsort adtak elő az évforduló tiszteletére.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: