2016-02-04 11:35:32• hírek • Szatmár.ro

A farsangolás napja volt a szerdai a Kölcseyben

Szerdán az elegáns bálozóké volt a parkett, de nem ez volt az első farsangi buli a héten!

Újra öltönyös, estélyi ruhás diákok töltötték meg a Kölcsey Ferenc Főgimnázium ebédlőjét szerda este: ekkor tartották a középiskolás diákok a szokásos farsangi báljukat. A Kölcseyben ugyanis már negyedik alkalommal mondtak le a köfediszes szervezők a jelmezekről, maskarákról, és az eleganciát, a báli hangulatot helyezték a középpontba.

Az esemény első részében három tehetséges diák, Dobos Írisz, Kovács-Bálint Boróka és Matuz János zenéltek, majd báli zene szólt. Egy óra múltán aztán a lazább ritmusok következtek, ezekre rázták a kölcseysek 10 óráig. A rendezvényen persze megkóstolhatták a résztvevők az igazi farsangi fánkot is, amit egy kölcseys diák nagymamája készített el ipari mennyiségben.

Nem ez volt az első farsangi buli a héten a Kölcseyben, hiszen hétvőn a KÖFEDISZ az V-VIII. osztályosoknak szervezett jelmezes, vetélkedővel tarkított mulatságot.

A diákszövetség tagjai pedig a farsangolást követően sem pihennek, hiszen Valentin-napra is meglepetésekkel készülnek a diákoknak, és előttük áll még az Óriásnap megszervezése is.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: