2014-06-17 15:03:08• hírek • Kocsis Zoltán

Mint a teniszben: hat pont a dinnyének Szatmárnémetiben!

A város élelmiszerpiacain kívül hat további ponton lehet dinnyét árulni Szatmárnémetiben, árulta el hétfői sajtótájékoztatóján Dorel Coica polgármester. A város első embere egyben szigorú ellenőrzéseket ígér a nyár folyamán.

A lassan lecsengő eperszezon után közeledik a dinnyeszezon, Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal pedig külön szabályozással készül a nyárra. Ezzel kapcsolatban Coica bejelentette: a működő piacok mellett a város mindössze hat másik pontjában lehet majd árulni a dinnyét. Hogy pontosan melyik ez a hat pont, azt nem tudta elmondani a polgármester, ezért be kellett hívni Florin Maiert, a hivatal pénzügyi osztályának vezetőjét.

Maiertől megtudhattuk, hogy a nyáron legálisan a Hegyi (L. Blaga) úton, az Unió melletti buszmegállóban, az ennek a pontnak a közvetlen közelében található hegyi út - Pálfalvai út kereszteződésében, az Independentei és a Ion Vidu, a Prahovei és a Ravensburg, a Brandusa és a Sanatatii utcák kereszteződésében, valamint a Május 14 téren lehet majd dinnyét árusítani. Az árusok ezért napi öt lejt fizetnek négyzetméterenként.

„Csakis Szatmár megyei árusoknak adtunk és adunk engedélyt. Figyelmeztetem tehát a más megyéből érkező termelőket és kereskedőket: Szatmárnémetiben nincs mit keresniük", jelentette ki határozottan az a Coica, aki néhány hete a városnapok kapcsán még úgy fogalmazott: „tárt karral fogadunk minden árust az ország bármely pontjáról, hisz a városkasszának szüksége van az általuk befizetett bérleti díjra".

A polgármester figyelmeztette továbbá a különböző gyümölcsárusokat, hogy a hatóságok kiemelten ellenőrizni fogják engedélyeiket, termelői igazolványaikat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: