2011-02-12 17:47:31• hírek • Szatmár.ro

A baktériumok is imádkozannak!

Február 11-én, pénteken sok jeles személyiség gyűlt össze tanácskozni a Szatmári Református Egyházmegye új esperesi hivatalába. Püspökök, esperesek, közéleti személyiségek és orvosok töltötték meg az újonnan felavatott esperesi hivatalt.

Kovács Sándor házigazda esperes igei bevezetőjében, a Márk evangéliuma 2, 13-17 alapján köszöntötte az egybegyűlteket és elmondta, hogy a tanácskozásnak két oka van: 2011 április 7 és 9 között kerül megrendezésre Szatmáron a Keresztyén Orvosok Találkozójára, és ennek mintegy előkészítő beszélgetése ez az alkalom. Nincsenek véletlenek, ezért az sem véletlen, hogy erre az előbeszélgetésre éppen a betegek világnapján került sor, ahol lelkipásztorok (a lelkek orvosai) és az orvosok együtt figyelnek arra az Áldott Orvosra, aki az Ige alapján azért jött, hogy a betegeknek hozzon gyógyulást; Pál apostollal együtt mi is az Úrban dicsekszünk, ezért Neki hálát adva, az új esperesi hivatallal is büszkélkedhetünk és kérjük Csűry püspök úr áldását is erre- mondta at esperes.

Ezután dr. Vas Zoltán orvos vette át a szót és átadta dr. Kun Imre, a Keresztyén Orvosok Szövetsége elnökének az üdvözletét. A doktor elmondta, hogy az áprilisi találkozó egyik témája az lesz, hogy hogyan tartsuk itthon a fiatal orvosokat, ugyanis nagy probléma az, hogy kitűnő szakemberek azért mennek el itthonról, mert nagyobb megbecsülést és több lehetőséget kapnak külföldön mint itthon. A másik témának ezt a címet is lehetne majd adni: „mit álmodott Csűry püspök?" A református kórház terve foglalkoztatja a keresztyén orvosokat.

Csűry püspök úr beszédében elmondta, hogy soha nem is gondolta azt, hogy Isten egyszer azzal bízza meg őt, hogy főpásztora legyen egy egyházkerületnek. Ha már éppen őt választotta Isten erre a szolgátra, úgy gondolta, hogy valami olyat kell tegyen, ami minden további nélkül előre viszi at erdélyi emberek sorsát. A közéleti személyiségek egyre többet beszélnek az autonómia kérdéséről, ami nagyon jó lenne ha megvalósulna. Autonómia akkor van, ha autonóm intézmények is léteznek. Ezeknek az intézményeknek az előhívására azért alkalmas az egyház, mert ez egy olyan intézmény, amely a diktatúra ideje alatt sem veszítette el autonómiását. Az egyház Krisztus parancsának engedelmeskedik, aki amikor elbúcsúzott tanítványaitól, a keresztség parancsa mellett azt is mondta: „Betegeket gyógyítok!" Ezt a küldetést hivatott teljesíteni az egyház. Ebben a küldetésben az orvosok, közéleti személyiségek odaadására szükség van ahhoz, hogy a püspök álma valóság legyen, és ez az alkalom is egy felszólítás, kérés a segítségnyújtásra. Ebben a munkában ökumenikus összefogásra, így a római katolikusokra is szükség van.



Nm. Schönberger Jenő szatmári római katolikus megyéspüspök elmondta, hogy amikor először hallotta azt, hogy a református püspök kórházat akar létrehozni, csodálta a bátorságot, és reményét fejezte ki, hogy a bátorság ne váljék vakmerőséggé. A katolikus egyháznak Szatmáron múltja van egyházi kórház tekintetében, hiszen 1951-ben még működött itt ilyen. A Caritasnak köszönhetően a városban jól sikerül végezni a diakónia szolgálatát, de az egyházi kórház létrehozása még a megyéspüspök számára is nagy falatnak tűnik, de a csodában bízni kell.

Nagy Sándor nagykárolyi esperes is a csodában bízik e tekintetben, hiszen Isten már számos esetben megmutatta, hogy ami az embereknél lehetetlen, nála lehetséges. Kelemen Hunor kulturális miniszter, RMDSZ elnökjelölt, is örömmel fogadta a református kórházlánc tervét és ígéretet tett arra nézve, hogy a vállát az RMDSZ is oda teszi ez ügyben.

Csehi Árpád megyei tanácselnök, valamint Ilyés Gyula Szatmárnémeti polgármester is az ügy mellé áll, ugyanakkor szerintük a csoda mellett szükséges ésszerűen érdemes tervezni. A jelenlévő keresztyén orvosok elmondták azt, hogy szükség van ebben a hivatásban arra, hogy az ápolóktól kezdve, orvosokon át a takarítónőkig hittel végezzék a rájuk bízott szolgálatot. Csűry István püspök úr álma tehát Isten segítségével valósággá válhat, mely szerint olyan kórházra van szüksége, ahol a krisztusi lelkület minden alkalmazottban jelen van és ahol: „a baktériumok is imádkozzanak, mielőtt fertőznek."



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: