2011-11-18 11:43:47• hírek • Szatmár.ro

A Szentlélek templom búcsúja

Vasárnap, november 20-án tizenegy órától ünnepi szentmisére kerül sor a szatmárnémeti Szentlélek templomban.

„A tizenhatos lakónegyedben tervezett plébániatemplom alapkövét 1991. május 1-jén szentelték meg. A templom és a vele egybeépített plébánia 1992-1995 között épült fel. Az építkezés folyamán erős plébániai közösség alakult ki. A templomot 1994. november 20-án szentelte fel Reizer Pál püspök. Az oltárkép, a keresztút képei és a Mária-kép a szatmárnémeti származású Paulovics László festőművész alkotásai. A plébánián a 90-es évek közepétől Kolping-család működik, Ifjúsági Kolping - csoport is alakult" (A Szatmári Egyházmegye Jubileumi Sematizmusa, 2006).

A templom szentelésének tizenhetedik évfordulóját ünnepeli vasárnap a szatmárnémeti Szentlélek egyházközösség, a tizenegy órától bemutatásra kerülő szentmisével, melyen Ft. Lapka József, a Kis Szent Teréz templom segédlelkésze mondja majd a szentbeszédet, ahogy az ezt megelőző triduumon is az elmélkedéseket.

A templom szentelési évfordulójára, ahogy a triduum alkalmaira is szeretettel várják a kedves híveket.

Búcsú a Szentlélek templomban 2010-ben

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: