2017-01-13 10:10:23• hírek • MTI

A Fiat-Chryslert is csalással vádolják

A német Volkswagen után az olasz-amerikai Fiat-Chryslert is azzal vádolja az amerikai környezetvédelmi hivatal, hogy csalt és meghamisította a károsanyag-kibocsátás mértékét azzal, hogy speciális szoftvert épített az autókba.

Az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) vizsgálódik az ügyben, s eddig azt állapította meg, hogy a Fiat-Chrysler több mint százezer kocsiba épített be törvényellenesen olyan szoftvert, amely meghamisította a károsanyag-kibocsátás mértékét, s ezzel azt a látszatot keltette, mintha a kérdéses gépjárművek megfelelnének az amerikai környezetvédelmi előírásoknak.

Mary Nichols, a szövetségi környezetvédelmi hivatallal (EPA) együttműködő kaliforniai környezetvédelmi ügynökség(CARB)vezetője nyilatkozatában hangsúlyozta: "ismét egy nagy autógyártó döntött úgy, hogy kereskedelmi megfontolásokból semmibe veszi a szabályokat, csakhogy lelepleződött".

Az olasz-amerikai autógyártó cég a 2014 és 2016 között gyártott Cherokee dzsipekbe és a Dodge Ram 500-as típusú pickup-kocsikba szerelte be a csalást leplező szoftvereket. A Fiat-Chrysler (FCA) azonnal visszautasította a vádat, s közleményben cáfolt minden trükközést, azt állította, hogy mindig és mindenütt betartotta az amerikai előírásokat.

Sergio Marchionne, a cég olasz vezérigazgatója rendkívüli sajtóértekezletet hívott össze és emelt hangon kérte ki a vállalat nevében a vádaskodást. Mint fogalmazott: a vállalat soha nem próbált olyan szoftvert alkalmazni, amellyel csaltak volna, hogy megkerüljék a károsanyag-kibocsátást szabályozó amerikai törvényeket. Marchionne szerint a vita azért alakulhatott ki, mert a vállalat nem bocsátotta az EPA rendelkezésére a beépített szoftver részletes  adatait, s tette ezt azért, mert éppen kiegészíteni, modernizálni készült a kérdéses szoftvert.

A vezérigazgató nehezményezte azt is, hogy a környezetvédelmi hivatal az autógyár előzetes tájékoztatása nélkül lépett a nyilvánosság elé, holott az egész problémát szerinte "sokkal hatékonyabb módon" lehetett volna rendezni a bejelentés nélkül.

A botrány kirobbanása előtt csupán egy nappal, szerdán, a német Volkswagen illetékesei ismerték el ugyanebben a bűnösségüket, s késznek mondták magukat, hogy megfizessék az amerikai bíróság által kirótt 4.3 milliárd dolláros kártérítést.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: