A Felső-Tisza vidékén
A helyiek úgy tartják, jókedvében teremtette az Isten a Felső-Tisza vidékét, hogy az illatos csöndben elgyönyörködjön folyói ezüst ragyogásában, a természet pazar bujaságában.
Szinte érintetlenül meg is őrződött e táj páratlan gazdagsága, mert a vizeiből, erdőiből, földjéből élő nép vigyázott rá. Itt nincsenek gyárak, füstölgő kémények, csak tiszta levegő, selymes fövenyek, mesélő holtágak, susogó erdők, zamatos gyümölcsöket termő fák, virágos rétek, ritka ősgyepek, és másutt már kihalt növény- és állatfajok.
Petőfi is megénekelte a táj szépségét, ma is sokan zarándokolnak a Tisza-partra, arra a varázslatos érzéseket, emlékeket felkavaró helyre, „ahol a kis Túr siet beléje". A két folyó találkozása persze ma már nem az, amit a költő a XIX.században látott: néhány száz méterre a torkolattól megépítették a Túr bukógátját. Ez másfajta turizmust is ide vonz: a diófákkal övezett töltésszakaszt kerékpárosok lepik el, a parton strandolni vágyók telepednek le, a gát vízesésszerű lépcsőin vakmerő fiatalok élvezik az erős vízsugarakat.
Vízre épült a híres - és gyönyörű - túristvándi vízimalom is. Ki hinné, hogy a malomról már a XII.században említést tesznek? A tiszta fa szerkezetű malom jelenlegi formájában már a XVIII.század óta ott áll, utolsó restaurálására 1965-ben került sor. Ma is működőképes.
A folyóktól távolabb is találhatók malmok - a legszebb a térségben a tarpai szárazmalom. Ugyancsak tiszta fa szerkezetű, teteje zsindelyes, és két ló hajtja. A szárazmalmok Magyarországon a középkorban terjedtek el, az Alföldön például egész utcasort képeztek. A malmokat a faragómolnárok készítették. A szárazmalom a társas élet egyik színhelye is volt: amíg a gazdák a sorukra vártak, volt idő a beszélgetésre. A malmokat mindenki tisztelte, nem volt ott helye dohányzásnak, káromkodásnak, hangoskodásnak
A dicső múlttal rendelkező Tarpa a malmon kívül is megér egy kirándulást. A hajdani mezőváros, a hajdúkiváltságára büszke település jellegzetes portáival és műemlékeivel őrzi a múltat. Eredetileg királynéi birtok volt, Zsigmond király 1395-ben adományozta két családnak. 1437-ben egy részét Báthori János és fiai szerezték meg, majd Báthori Gábor erdélyi fejedelemhez került. A település egy része hosszú időn át, mindig az erdélyi fejedelemé volt. Bethlen Gábortól 1626-ban kaptak a tarpai kereskedők vámmentességet, később évi háromszori vásártartási jogot is szereztek. A település a század végére elszegényedett, a sorsukkal elégedetlenek a kurucok közé álltak. Legismertebb közülük Esze Tamás, aki elsőként bontotta ki a II. Rákóczi Ferenc fejedelemtől kapott zászlót. A szabadságharcban szerzett érdemeikért a fejedelem egyetemleges hajdúszabadsággal ruházta fel a tarpaiakat. A nagyközségben tett séta során néhány népi klasszicista ház is figyelmet érdemel. A Tájházban a helyi kismesterségek jellegzetes néprajzi tárgyaiban gyönyörködhetünk.
Szatmár és Bereg vidéke kiváló gyümölcseinek, mindenekelőtt almájának és szilvájának is köszönheti népszerűségét. Az itteni gyümölcsökből főzött pálinka a legjobb minőségű az országban. A szilvalekvár készítése is évszázados hagyomány itt, holott legalább egy napig kell kavargatni a lédús gyümölcsöt a tűz fölött. Augusztus végén-szeptember elején versenyt is rendeznek e hagyományos tevékenységből. Az idei szatmárcsekei szilvalekvár főző versenyen közel harmincan indultak, ahol Erdély is képviseltette magát.
