2015-04-30 17:35:39• hírek • Szatmár.ro

767 ezer eurós per a Pannónia Szálló tulajdonosa ellen

A városi tanácsosok megszavazták: beszállnak a Vasile Tantas elleni perbe.

Szatmárnémeti város tanácsosai a csütörtöki, rendes havi tanácsülésen megszavazták, hogy a Polgármesteri Hivatal is beszáll a perbe, amit az ügyészség indított a Dacia/Pannónia szálló tulajdonosa, az avasi üzletember Vasile Tantas ellen.

Mint kiderült, az ügyészség indított vizsgálatot az ügyben, a vizsgálatok során pedig kiderült, hogy mivel hagyták a patinás épület állagát folyamatosan romlani, 767.500 eurós kárt okoztak.

A tanácsülésen részt vett maga a tulajdonos, Vasile Tantas is, aki kijelentette: az általa megkeresett építészek szerint viszont az egy építkezési telep, és nincs szó az épület állagának romlásáról. Hozzátette: a kultuszminisztériumnál, a megyei tanácsnál is jelezte, hogy el szeretné adni az épületet és 5 millió eurót kér érte.

Az ügyészség által felkért szakértők között volt Gutmann Szabolcs is, aki Szeben városának a főépítésze volt abban az időben, amikor az Európa kulturális fővárosa volt. A szakértők szerint a keletkezett anyagi és eszmei kár közel 770 ezer euróra tehető. Az ezzel kapcsolatos, csütörtökön elfogadott tanácsi határozat-tervezet itt olvasható.

A műemléképületekre vonatkozó 422/2001-es törvény értelmében a műemléképület tulajdonosa köteles az épület állagának megőrzését megoldani és karbantartani, szükség esetén restaurálni azt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: